2013. június 15., szombat

A szeretetről...

„Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz! … Szervusz! … Vagy Még? … Én is vagyok! … Isten veled! … Mikor találkozunk? … A választ már nem hallod.

És élsz tovább egy olyan világban, ahol nem a szíved rendezi az emberi kapcsolataidat. Ez nem is baj. Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia. Nem lehet a közelében élni, és veszélyes, ha felszabadul. A mi életünk szerényebb erőkre van berendezve. Testmelegre. Megértésre. Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra. Elfogadásra. Barátságosságra. Megbocsátásra. Szövetségre. Toleranciára. Ez néha kevés, tudom, hogy kevés - mégis a legtöbb, amivel élni tudunk még. Mert a valódi szeretet meghaladja a harminchat fokos testmeleget, s elégeti emberi viszonyainkat. Tényleg jó példa erre az atomenergia. Minden piciny atom magjában benne van. De valami végtelen bölcsesség révén nem szabadul fel. Ott él elrejtve, lekötve, lefokozva, leszigetelve - és ezt a kozmikus energiát, mint durva anyagot, a tenyerünkbe vehetjük. Megtapinthatjuk, zsebre tehetjük, láthatjuk, szagolhatjuk. Nem is tudjuk, hogy egy széndarabban vagy egy érckristályban olyan erők feszülnek, melyekkel egy egész várost hővé, fénnyé lehetne robbantani. Az anyaggá sűrűsödött energia titka ez. Ott szunnyad mindenben és csak egy szerény kis részét adja ki bődületes erejének, ha mondjuk elégeted. Ugyanilyen titok, amikor a szeretet kozmikus ereje lefokozódik és földi szeretetté alakul át. S lesz belőle emberszeretet, anyai szeretet, baráti szeretet, családszeretet, barátság, vonzalom, gyengédség, szimpátia, együttérzés… lesz belőle szelíd sugárzás, ahogy néha nevezzük a szív melege. De lelkünk atommagjában kozmikus erők feszülnek. S ahogy az egész teremtést ez a "magenergia" és az elektromos és magnetikus erők játéka szüli, s a látható, tapasztalható anyagvilág nem más, mint megfagyott energia - úgy a szeretet is hűvösebb, lefokozottabb és élhetőbb, ha földi életünkben megvalósul. S ez így van jól. Harminchat fokos "láznál" többet nem bír el az emberi szervezet. Egy világ hasad szét ott, ahol a szigetelésen átüt az Igazi Szeretet. Így rendült meg és omlott szét valaha a világ legnagyobb hatalma, Róma, így hasonlott meg magával Izrael, s változott meg gyökeresen a zsidó és sok-sok nép családjának története, sőt, az egész emberiség történelme.

De ennél jóval kisebb léptékben is hasonló történik, ha kiszabadul a mélységből ez a vulkanikus szereteterő.

Egy biztos: ez a Szeretet mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és időn. Mindegy hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

~ Müller Péter: A szeretetről ~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése