2013. augusztus 7., szerda

Szenvedély/Sors

Volt, lobogó lelkünkről szólt,
miért ne élhetnénk túl? Ártatlanul..
Nyílt a perzselő egek alá,
senki sem vigyázott rá,
vágyak szavai hívtak,
nem tudom még, hová..

Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen,
Úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem,
Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen,
Úgy engedj el, hited ne lássam térden,
s mindig a hősöm leszel...

Volt, hogy a jóslat már nem rólunk szólt,
és a kitárult kapukon át,
félve, remegve léptem, s nem gondoltam rád.
De várj, ne itt és ne ítélj el,
ne is említsd az álmodozást,
hogyha hallom a hangot, hogy érezhetnék mást?

Úgy váljunk el, mint álmoktól reggel,
Úgy váljunk el, hogy egy napot se temess el,
Úgy múljon el, hogy ne űzzön emlék, mit megmérgezel,
Csend válaszol és a haragod ebben, ebben a csendben szól..

S ha érted majd a szenvedély erejét,
és hogy hová hív az a rémisztő gyönyörűség,
hol a fényben érsz vagy elégsz,
vagy megbocsátasz a bűneimért, talán..

Így válunk el, bár lehetett volna valahogy jobban,
Így válunk el, mert szavakban nincs, mi a lelkemben van,
Így válunk el, s ha így történt így van jól,
Így válunk el, de nézz vissza néha, értsd meg, hogy csak rólunk szólt.. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése