2013. szeptember 12., csütörtök

Ünnep...

Az ünnepek egészen addig örömteliek, amíg minden szerettünk ott van mellettünk és szerencsés helyzetben jó viszonyt is ápolunk velük. Aztán telnek múlnak az évek, ér bennünket néhány tragédia és a születésnapokat, névnapokat, vagy a karácsonyi összejöveteleket már egyre szűkülő családi körben 'ünnepeljük'. Lekerül néhány teríték az ünnepi asztalról, és bár azt hisszük, hogy egy újabb boldog ünnep elé nézünk, az üresen árválkodó székek jelképezik a szívünk mélyén tátongó űrt is, melyet szeretteink hagytak maguk után...

Mikor elveszítesz valakit, aki szíved számára oly kedves volt, mindig a hiányára koncentrálsz... Én is ezt tettem, mindannyian ezt tesszük... Ám később eljött a pillanat, amikor már képes voltam elengedni a hiányát és arra próbáltam koncentrálni, amit itt hagyott... magából. Vannak azonban olyanok is, akik képtelenek erre az elengedésre: ők egész életükben gyászolnak... nem elveszített szerettüket, saját magukat! Azt a veszteséget, ami őket érte!

Nyolc évvel ezelőtt én is elveszítettem egy drága Kincset, Édesanyámat. Sokáig csak a hiányra koncentráltam, ahogyan azt teszi mindenki ilyen helyzetben... Aztán egyszer, nem is tudom mikor, átléptem a tükör másik oldalára és lekapartam a hátulján lévő fóliát és rájöttem, hogy az valójában egy üveg. Megláttam a másik oldalt is és elkezdtem arra koncentrálni, hogy mit kaptam a Sorstól... 

22 évet... 22 csodás évet egy olyan Anyával, aki pont olyan volt, mint ahogyan az a nagy könyvben meg van írva... gondoskodó, szerető, óvó, féltő, odaadó, önfeláldozó, szeretetre méltó, anya, barátnő, tanító, védelmező, néha szigorú, de mindig az én érdekeimet szem előtt tartó... egyszóval igazi ANYA, csupa nagybetűvel. 

"Az Anyák Isten különleges ajándékai a gyerekeknek..."
Nézhetném azt is, hogy 'csak' 22 évet kaptunk, holott lehetett volna az 50 is... de ha jól belegondolsz, van, akinek ez soha nem adatott meg. Ezért érzem úgy, hogy mérhetetlenül szerencsés vagyok és hálával tartozom a Sorsnak, hogy ilyen szülőkkel áldott meg. Bár ez a bejegyzés Anyuról szól, Apu érdemeit sem szeretném kisebbíteni, hiszen ketten neveltek fel bennünket, engem és Öcsémet, tisztességben és szeretetben. És ezért minden nap hálát adok az Égieknek.

Lehet, hogy Anyu fizikai síkon már nincs velünk, de itt él bennünk tovább... bennem és Öcsémben is.. Apuban, Mamában, Keresztapuékban... meg mindenkiben, aki szerette Őt és aki jó szívvel emlékezik rá.

Próbálom úgy élni az életem, hogy amit tőle kaptam, azt majd a saját gyerekeimnek is át tudjam adni. Minden egyes szeretetmorzsát, amit valaha is csak nekem adott! A gyermekeimben fog tovább élni... így elmondhatjuk, hogy nem élt hibába! Teremtő volt! Méghozzá a legnemesebb! Számomra mindenképp!

52 évvel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot Anyu! Ez a bejegyzés az Ő emlékére és tiszteletére született! A könnyeimet pedig nem a fájdalom szülte, hanem az a mérhetetlen szeretet, amit iránta érzek! Szívünkben tovább élsz!

~ Csillagf3nyke ~
(kép: Pinterest)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése