2014. január 20., hétfő

...nő és férfi


Mi történt velünk, férfiakkal? Miért lett ilyen átkozottul fontos a NŐ teste? Hogy születhetett meg az „ideális” méretek tébolya?
Hogy történhetett meg, hogy a fenekét, mellét, lábát, hasát bámulva próbáljuk ŐT megismerni? Miközben épp Őt nem látva, csak a testét vizslatjuk…
Az az igazság, hogy nem merünk a szemébe nézni. Félünk csendben maradni és tekintetünket az övével összefűzni. Félünk megmutatkozni s félünk megismerni. Félünk közös csendünket hallgatva, a szerelem és szeretet hullámain ringatózni.
Ezért a testét nézzük. Legalábbis úgy teszünk. Valójában azonban le van sütve a szemünk. S mint ilyen vakon bámul maga elé.
Ezért kedves férfitársam most buzdítani foglak. Emeld fel a tekinteted! Emeld fel és nézz a NŐ szemébe. Ne a szemét nézd, hanem nézz bele. Maradj csendben, szót ne szólj! Csak kapcsolódj össze vele.
Légy bátor! Kérd fel ŐT egy táncra! Mielőtt testetek eggyé válik, járjátok el a lélek táncát! Simuljatok össze, fonódjatok egymásba.
Mielőtt hozzáérsz a testéhez simogasd meg a lelkét, és hagyd, hogy Ő is megsimogassa a tiéd. Mielőtt öleled, feledkezz bele abba a ragyogó szempárba s hagyd, hogy magával sodorjon. Mielőtt elmerültök csókotok örvényében, varázsolj és varázsolódj! Mielőtt átadjátok magatokat a testi szerelemnek, buja vágyaitoknak, ragyogj és ragyogtass.
Azt kérded mi lesz, ha így teszel? Szeretnéd tudni mire is számíthatsz?
Nos, barátom akkor hazatalálsz. Nem leszel többé hontalan kósza, ki szeretet morzsákat koldulva bolyong.
Mert kinek koldulnia kell a szeretetet, az nyáron is fázik. Nincs békéje, nincs nyugalma, egyre csak fut, rohan, menekül.
A mi otthonunk NŐ – ben van. S míg haza nem találunk, nyugalmat sem lelhetünk.

~ Molnár Attila ~


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése