2014. augusztus 16., szombat

Dobd le láncaid!

Eljön a nap, amikor már nem akarsz megfelelni másoknak. Amikor már nem érdekel, hogy ki, mit gondol rólad, hogy összesúgnak a hátad mögött. Mert tudni fogod, hogy tévednek, és ez elég lesz Neked. Nem bánt majd, hogy az emberek többsége nem kedvel, az őszinteségnek ára van, és Te ezt vállaltad, önként és dalolva. Eljön a nap, amikor nem érdekel majd az igaz szavak következménye, mert biztosan érzed, helyes, hogy kimondtad őket, ha fájnak is. Egy társaságban ülve is simán benyögöd azt a mondatot, amiről tudod, hogy egy pillanatra megfagyasztja majd a hangulatot. Csak azért mert igaz, csak azért, mert az a mondat a szívből jövő reakciód, csak azért, mert az a mondat Te vagy. Eljön a nap, amikor a véleményed, az igazságod mindenek felett áll majd. Csak az érdekel majd, hogy mindig minden helyzetben önmagad legyél. Lerázod magadról a társadalmi elvárásokat, a felesleges udvariaskodást, az elavult, hamis, felszínes szabályokat, amik visszafogják őszinteséged, amik arra tanítanak, inkább ne szólalj meg, ha kínos, amit mondasz! Amik falat emelnek az emberek közé, amik dobozba zárják, és amik mássá formálják őket, mint amilyenek! Egy napon csak Te leszel… Őszintén és csupaszon. És olyan igaz, olyan valós leszel, hogy mindent megváltoztatsz magad körül. Megtalálod magad a Világ kavarta káoszban. Pont Te, pont ott és pont akkor leszel, pont amikor és pont ahogyan lenned kell! A kérdések elcsitulnak, a válaszok sokasodnak. Onnantól kezdve csak önmagadnak akarsz majd megfelelni, onnantól tudod meg, milyen szabad embernek lenni. S míg talán kezdetben az emberek félreértenek és jelzőkkel illetnek, egy napon ők is rájönnek, milyen bátor, milyen emberi is az, ha valaki örökre elhajítja maszkjait… Ha valaki örökre ledobja láncait… 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése